A linképítés olyan folyamat, amikor a weboldalad számára linkeket szerzel. A Google ugyanis az oldalad erősségének meghatározásakor máig az egyik legfontosabb szempontnak tekinti, hogy hány hivatkozás, link mutat rá.

Bár elsődleges fontosságúvá lépett elő a tartalomkészítés, a linképítés nélkül szinte bármilyen tartalommarketing erőfeszítés hiábavaló lehet. Ennek oka az, hogy ha te nem is, a versenytársaid bizony dolgoznak a linképítésen, így egyre inkább lemaradsz. Ebben a cikkben bemutatok néhány linképítési technikát, s megtudhatod, hogyan működhet a linképítés ingyen is.

SEO linképítés

A SEO linképítés alatt a keresőoptimalizálás céljából felépített hivatkozásokat értjük, de ezek célja sokkal több a SEO-nál. Egy jó linképítő közben a reputációdat is emeli, hiszen nem mindegy, hogy milyen környezetben jelenik meg a weboldalad vagy vállalkozásod neve.

A linképítés 2016 előtt még arról szólt, hogy minél több helyre ki legyen rakva a weboldalad hivatkozása. Sőt, évekkel korábban a Google számára az is elég volt, ha nagyon sok oldal linkelt téged, ekkor fénykorukat érték a spammerek, nem volt más dolguk, mint ezerszámra gyártani a hivatkozásokat.

Azóta a helyzet megváltozott, s a mennyiségi linképítés helyébe a minőségi linképítés lépett. Itt arról van szó, hogy sokkal többet ér a Google szemében egy hivatkozás, ha az olyan környezetből érkezik, ami releváns az oldaladra nézve.

A linképítés hogyan? kérdésre így könnyen meg lehet adni a választ, építs olyan hivatkozásokat, melyek a hozzád közel eső szövegekből érkeznek. Ha keresőoptimalizálással foglalkozol, akkor lehetőleg keresőoptimalizálásról, internetről, online marketingről szóló bejegyzésből kell linket szerezned. A legjobb, ha az egész weboldal erről szól, egy szakmai portálról származó hivatkozás így nagyon erős aduász lehet a kezedben.

Persze, ez nem mindig elérhető, ilyenkor egy-egy kapcsolódó cikkben elhelyezve a linked is sikereket érhetsz el.

Prémium linképítés

Itt jön a képbe az úgynevezett prémium linképítés, amikor nem úton-útfélen elszórod az oldalad elérhetőségét, hanem csak a minőségi oldalakra kerülsz ki (minőségi linképítés). Miről ismerhetők meg az ilyen oldalak?

  • hosszabb múlttal rendelkeznek
  • jó minőségű és kapcsolódó tartalom van rajtuk
  • van igazi olvasójuk, nem csak a Google számára készítenek tartalmat SEO linképítés céljából
  • lehetőleg reszponzív, mobilbarát kinézettel rendelkeznek
  • jó az oldal ergonómiája, nincs tele reklámmal

egy szóval összefoglalva: amelyeket te is szívesen megnézel, olvasol. Ha ilyen helyen el tudod helyezni a weboldalad hivatkozását, annak SEO előnye lesz.

PR cikk linképítés vagy PR linképítés

A PR cikk linképítés vagy rövidebb nevén a PR linképítés egy linképítési megoldás, ahol fizetsz azért, hogy egy weboldal kirakja a hivatkozásod. Napjainkban ez már a sajtótermékek, újságok, portálok és magazinok egyik fő megélhetési forrása lett, ugyanis nagyon nagy a kereslet az ilyen PR cikkekre.

A PR cikk a weboldaladról, vállalkozásodról vagy szolgálatásodról szól, és egy valóban érdekes témát jár körül. A jó PR cikk ismérvei:

  • figyelemfelkeltő címmel rendelkezik
  • figyelemfelkeltő bevezetővel rendelkezik, mely felveti a problémát, és elég érdekes ahhoz, hogy az olvasó tovább olvasson
  • a probléma meghatározása után ki is fejti azt, s elmondja, hogy miért jelent valóban gondot az átlagembernek, az olvasónak
  • a PR cikk végén megoldásokat is ajánl, amelyben meg kell jelennie a szolgáltatásodnak is
  • végül lezárja a cikket a konzekvencia levonásával.

Egy jó PR cikk több, mint linkszerzési lehetőség. Alkalmas arra, hogy felépítse a hitelességed, így a bejegyzést olvasók elhiszik rólad, hogy szakértő vagy a területeden. Így nem csak SEO előnyöket kaphatsz, hanem valódi megrendelőket.

PR cikk példa

Ha PR cikk segítségével megvalósított példát keresel, akkor itt egy elképzelt eset, ahogy mi csinálnánk. Tegyük fel, hogy egy riasztókat árusító vállalkozás keres meg minket, amely linket szeretne az egyik riasztójának termékoldalára, egyben hitelességet is szeretne építtetni.

A cikket mi ilyenkor valamilyen hiteles adat vagy adatok köré építjük. Például, megkeressük, hogy a KSH vagy a rendőrség adatai szerint hány betörés van évente. Ezután megnéznénk, hogy a MABISZ, a biztosítók szövetsége milyen statisztikákat mutat a sikertelen betörésekről, melyet riasztó hiúsított meg.

A cikk címének válasszunk egy figyelemfelhívó témát, például: Vadiúj bizonyíték: a betörések 50%-a a riasztók miatt hiúsul meg!

Ezután a bevezetőben elmondjuk, hogy a KSH statisztikái szerint minden évben egyre nő a betörések száma, majd közöljük az adatokat az elmúlt 5 évre. Természetesen linkeljük is az adott forrást, hogy az olvasó le is ellenőrizhesse az adatokat, s megkereshesse a táblázatokban a saját lakhelyét. A lényeg, hogy 100%-ban valódi adatokat használjunk, mert ha hazugságon kap az olvasó, akkor már veszett fejsze nyele!

Miután az adatokat bemutattuk, egy beszúrunk egy új alcímet, mondjuk Házi módszerek a betörők ellen. Itt lehet mindenféle házi praktikát felsorolni, mely valamennyire hasznos a betörők ellen. Elmondhatjuk, hogy mindig érdemes bezárni éjszakára az ablakot, a kulcsot mindig ki kell venni a zárból, ha elmegyünk otthonról, érdemes estére időzítővel felkapcsoltatni a villanyt, és így tovább.

Ezután a következő alcím lehet a profi megoldás, ami sokkal hatásosabb, mint a házi barkácsmódszerek. Ezt ki is kell emelni a címadással, például az A profi megoldás: riasztóval a betörések fele meghiúsul cím eléggé ütős.

Ebben a szekcióban lehet bevetni az újabb adatokat a MABISZ-tól, mely elég hiteles forrás, és bemutatni, hogy a riasztók az igazi pro megoldás a betörők ellen. Szintén ebben a szekcióban kerül bemutatásra a megbízó szolgáltatási is, melyet nem TV shop módszerrel kell felvezetni, hanem részévé kell tenni a probléma megoldásának.

A probléma ez esetben a betörők elleni védekezés, így a riasztónak olyan jellemzőit kell leírni, ami az olvasónak is hasznos. Ilyen lehet például az, hogy szerelő nélkül is telepíthető, áramkimaradás esetén is védi a házat, vagy védett a betörők szabotázsa ellen.

A kész cikket aztán el kell helyezni valamelyik partner újság online verziójában, s hozzá kell adni a termék linkjét a kapcsolódó szövegrészhez.

Mi történt ebben a PR cikkben?

  1. Felvetettünk egy valós problémát, megbízható forrásokkal alátámasztott statisztikákkal.
  2. Megoldási javaslatokat adtunk, ahol az ügyfél megoldása az egyik legjobb választás.
  3. A megbízó weboldala linket is kapott, emellett a vállalkozás hitelessége is nőtt.
  4. Így nem csak SEO előnyöket kapott, hanem a vásárlók szemében hozzáértő szakértővé vált.

Ezek a PR cikk linképítés fő céljai.

Linképítés ingyen

Ha a linképítés ingyen megoldásaira kerestél rá, akkor jó hír, hogy vannak ilyen megoldások. Ehhez sokat kell dolgoznod, de ha van időd, nagyon jó eredményeket érhetsz el! A linképítés ingyen is ugyanolyan hatásos, de ne felejtsd el, hogy a saját időd is pénz!

Ingyenes megoldások közül az egyik legjobb megoldás a vendégcikk elkészítése. Itt gyakorlatilag ugyanazt csinálod, mint a PR cikk esetében, csak keresned kell egy weboldal tulajdonost, aki kiteszi ingyenesen kiteszi a cikked a honlapjára.

Hogyan csináld ezt? Keress rá a Google segítségével a téged érdeklő témákra, s olvasd el a felbukkanó találatokat. Ha találsz kapcsolódó cikkeket, akkor írj emailt a tulajdonos számára, s őszintén mondd el, mit szeretnél. Ajánld fel, hogy elkészítesz egy kapcsolódó cikket ingyen az ő weboldalára, jó minőségben és részletesen, cserébe csak azt kéred, hogy egy linket biztosítson a cikkből az oldaladra.

Meglepő, de a linképítés ingyen is működik. Csak elég sok embernek kell írnod, s előbb-utóbb lesz olyan, aki pozitív választ ad. Az emberek alapvetően jó fejek, és szívesen segítenek mindenkinek, főleg, ha cserébe egy minőségi cikket is kapnak.

A jó minőség a te érdeked is, mert ha egy összedobott, spam cikkből kapsz linket, az biztosan nem lesz minőségi linképítés, s inkább árthat is az oldalad számára!

Linképítés árak

A linképítés árak között nagy szórás mutatkozik, mivel attól függenek, hogy milyen weboldalra kerülnek ki a cikkeid. Ha PR cikket akarsz elhelyezni, s abból linket az oldaladra, a gyengébb látogatottságú oldalak már pár ezer forintért is kirakják a cikked. A megyei és országos hírportálaknál egy-egy cikk tízezres tétel, az olyan nagyágyú, mint az Index pedig már százezres összegért helyezi el a cikked. Természetesen utóbbi eset már nem feltétlenül a te kategóriád, az inkább multik reklámkampányait segítheti.

Ha nincs pénzed prémium linképítésre, akkor kezdd el a linképítés ingyen módszert a vendégblogolással már ma!

Linképítés csomagok

Az emberek szeretik a csomagajánlatokat, így a legtöbb SEO-s cég kínál linképítés csomagokat. Ezekben eltérő ajánlatok vannak, de gyakorlatilag mindenhol ugyanaz a megoldás.

A linképítés csomagok része a szövegírás és a linkek felépítése. Néhány esetben prémium linképítés is szerepelhet az ajánlatban, de ez csak marketing. Senki sem olyan bolond, hogy spam oldalakra küldje be az oldalad, így a prémium linképítés jellemzően az erősebb oldalakra való kikerülést jelenti, több pénzért.

Linképítés tippek

A linképítéshez már eddig is több tippet írtunk ebben a bejegyzésben, de a teljesség igénye nélkül még íme néhány:

1. Linképítés nélkül nincs SEO. Ha te eddig nem építettél linket, akkor itt az ideje, hogy elkezdd! Ha nincs pénzed a prémium linképítés szolgáltatásaira, akkor kezdd az ingyenes linképítéssel.

2. Haladj fokozatosan. A linképítés sohasem lehet tömeges, mert a Google számára feltűnik, ha egyik napról a másikra tucatjával jelennek meg a weboldalad linkjei az interneten. Minél kisebb a weboldalad és minél újabb, annál kisebb mennyiséggel kezdj, először heti 1-2 linkkel. Ahogy egyre több látogatód van, úgy a linkjeid száma is növekedhet!

3. Óvakodj a kóklerektől! A kóklerek, főleg az Ázsiából érkező ajánlatok azt állítják, hogy automatizált módszerekkel, csupán néhány ezer forintért linkek százait építik fel neked. Az ilyen ajánlatokat kerüld el, mert ők scriptekkel spammelik tele az internetet a hivatkozásaiddal, aminek a vége nem, hogy keresőoptimalizálási előny nem lesz, hanem egyenesen büntetést kaphatsz a Google-től!

Láncszemek a linképítés hasonlathoz

A linkek olyanok mint a láncszemek, összekapcsolják az oldalakat az interneten

4. Cikkíráskor helyezd a hangsúlyt a minőségre. A Google mesterséges intelligenciával térképezi fel a szövegeket, s a tartalom egészét értékeli ki. Így nem elég kulcsszavakat használnod, hanem az egész szövegnek a témáról kell szólnia.

5. A régi cikkekbe elhelyezett linkek nem működnek. Mostanában volt olyan kezdeményezés, hogy egyfajta olcsóbb PR cikk linképítés gyanánt, hírportálok több éves cikkeiben helyeztek el linkeket. Az elv az volt, hogy azokat is felfedezi előbb-utóbb a Google, és olcsóbbak, mint a vadiúj PR linképítés módszerek. Az ötlet, bár jónak tűnk, nem igazán vált be. Így ilyenre kár is áldoznod.

A végére egy pro tipp: Szerezz nofollow linkeket is! A Google 2019. októberétől már a nofollow linkeket is beleszámíthatja a keresőoptimalizálási eredményeidbe. Olvasd el a részleteket itt:

Gyakran Ismételt Kérdések

Itt összeszedjük a gyakran ismételt kérdéseket, egy részüket már a cikkben is megemlítettük. Ez a GYIK egy összefoglaló, melyhez gyakran visszatérhetsz, ha kérdésed adódna.

Mi a linképítés?

A linképítés egy olyan mesterséges folyamat, amikor linkeket, hivatkozásokat szerzel a weboldalad számára.

Mi a SEO linképítés?

A SEO linképítés során kifejezetten keresőoptimalizálási (SEO) célból építesz linkeket a weboldaladnak.

Mit jelent a minőségi linképítés?

A minőségi linképítés olyan módszer, amikor nem a linkek darabszámára mész rá, hanem inkább kevesebb hivatkozást szerzel, de azokat jó minőségű, kapcsolódó oldalakról. A modern SEO ezt támogatja, így neked is erre kell törekedned.

Mi a mennyiségi linképítés?

A mennyiségi linképítés elavult SEO módszer, amikor nem a minőségre, hanem a linkek darabszámára mész rá. Ilyenkor nem számít a linkek milyensége, hanem csupán a minél több link felépítését végzed el. A modern keresőoptimalizálás már nem használja, elavult módszernek számít!

Mi a Google RankBrain?

A Google RankBrain a Google gépi tanuláson alapuló keresőalgoritmusa, melyet az amerikai cég 2015 elején élesített, s kezdett el használni világszerte. A keresőcég szerint ez a harmadik legfontosabb rangsorolási tényezője a találati listák összeállításakor. A működése során segíti a keresések megértését a vállalat számára, így még jobb találatokat adva vissza a keresések során.

Mitől releváns egy link?

Egy link akkor releváns, ha olyan szövegkörnyezetből vagy oldalról érkezik, melynek tartalma kapcsolódik a meglinkelt oldalhoz. A modern SEO fontos építőköve a relevancia.

Mit jelent a prémium linképítés?

A prémium linképítés a minőségi linképítés másik neve, amikor a weboldalad linkje csak jó minőségű weboldalakra kerül ki a linképítés során.

Mi a PR cikk linképítés?

A PR cikk linképítés olyan megoldás, amikor fizetett cikk kerül ki a weboldaladról vagy szolgáltatásodról egy megbízható weboldalra, hírportálra, online magazinra. Ebben egy problémát vetnek fel, melyre a te szolgáltatásod a megoldás. Nem csak prémium minőségű linket biztosít a keresőoptimalizálás céljára, hanem a reputációd és tekintélyed is növeli.

Mi köze van a PR cikknek a Public Relationshoz?

A PR eredetileg a public relations szakmát jelölte (és jelöli még ma is), ezek a szakemberek kezelik egy vállalat sajtóosztályát. Ezzel szemben a keresőoptimalizálásban PR cikknek nevezett dolog a még akkor kapta a nevét, amikor a Google használta a PageRank mérőszámát. A PR cikknek csak annyi köze van a Public Relationshoz, hogy a segítségével a klasszikus PR-célok (reputáció növelése, márkaismertség) is elérhetők. Az elnevezését azonban nem erről kapta.

Hogyan működnek a PR cikkek?

Egy nagy megbízhatóságú online sajtótermék kihelyezi a fizetett cikked, amelyből viszontlink mutat a weboldaladra. Emellett kiváló lehetőséget jelent a szakmai hírneved és a márkád ismertségének felépítésére is.

Hogyan működik a linképítés ingyen?

A linképítés ingyen is működik, erre az egyik legjobb megoldás a vendégblogolás. Fel kell venned a kapcsolatot olyan weboldal tulajdonosokkal, akiknek cikkei a neked fontos témákról szólnak. Kérned kell tőlük ingyenes lehetőséget a megjelenésre, cserébe pedig jó minőségű tartalmat készítesz nekik ingyen. Ők minőségi bejegyzést kapnak a win-win üzletből, te pedig az oldaladra mutató backlinket.

Mennyibe kerül a linképítés?

Egy link megszerzésének költsége széles spektrumban szóródik. Pár ezer forinttól pár tízezer forintba is kerülhet egy jó minőségű link, de az országos hírújságoknál ennél drágábban is lehet PR cikket találni.

Linképítés és szövegírás

Ha tetszett az írásunk, és szeretnél nekiállni a linképítésnek, akkor hajrá! Ha azonban megérted ennek fontosságát, de nincs időd rá, vagy szívesebben bíznád azokra, akik ezzel foglalkoznak, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot.

Mind a linkek elhelyezésében, mint a cikkek megírásában segítünk. Írj, nekünk, s mondd el, mit szeretnél:

Kategória: SEO blog

Császár Viktor István

2011 óta dolgozom az online marketing és a keresőoptimalizálás világában, 2015-ben alapítottam meg saját szövegíró vállalkozásom. SEO-ban, online marketingben, angol és magyar nyelvű szövegírásban tudunk segíteni az ügyfeleinknek.