Heading struktúra: teljes útmutató

A heading struktúra a lap címsorainak rendje: a H1-től lefelé haladó szintek, amelyek a tartalom szerkezetét adják. Nem tipográfia, hanem vázlat, amit a kereső és a felolvasó program is olvas. Egy jó szerkezetből a címsorokat egymás alá írva kiderül, miről szól a lap, anélkül hogy egy bekezdést is elolvasnál.

Alapfogalmak

A címsorok hat szintje egy hierarchiát ír le, nem betűméreteket. A H1 a lap tárgya, a H2-k a fő szakaszok, a H3-ak az azokon belüli részek, és így tovább lefelé. A szintjelzés jelentése tehát hovatartozás: egy H3 mindig az őt megelőző H2 alá tartozik.

Ebből következik a legfontosabb gyakorlati megkülönböztetés, amit szinte minden hibás szerkezet megsért.

Szerkezeti címsor. Azt jelöli, hogy itt új szakasz kezdődik, és az adott szakasz hová tartozik. Ez a címsor rendeltetése.
Kiemelésre használt címsor. Egy mondat vagy kifejezés kap címsorszintet azért, mert nagyobb betűvel akarták látni. Ez nem szerkezet, és elrontja a vázlatot.
Vizuális cím. Nagy betűvel megjelenő szöveg, aminek nincs címsorszintje. A képernyőn címnek látszik, a szerkezetben nem szerepel, tehát a kereső és a felolvasó nem tud róla.

A második alapfogalom a vázlat. Ha a lap címsorait sorban, a szintjükkel együtt egymás alá írod, megkapod a lap vázlatát. Ez a lista az, amit a kereső is lát a lap felépítéséből, és ez az, amit az olvasó végigfut, amikor eldönti, itt találja-e meg a kérdését. Ha a vázlat önmagában nem érthető, akkor a lap szerkezete hibás, függetlenül attól, milyen jó a szöveg.

Mit dönt el a vázlat

A vázlat nem csak ellenőrzőeszköz, hanem tervezési eszköz is, és itt van a legnagyobb kihasználatlan lehetőség ebben a témakörben. Ha a vázlat a szöveg megírása előtt készül el, akkor három kérdés eldől, amiket utólag sokkal drágább megválaszolni.

Az első, hogy a lap tényleg egy dologról szól. Ha a vázlatban két olyan szakaszcsoport van, ami nem tartozik egymáshoz, akkor a lap valójában két lap, és ez a vázlaton látszik, a szövegen nem.

A második, hogy minden lényeges rész szerepel. A hiányzó szakaszt a vázlatban egy pillanat alatt észreveszed, a kész szövegben viszont nehéz meglátni, mert ami nincs ott, az nem vonja magára a figyelmet.

A harmadik, hogy a szakaszok egyenlő súlyúak. Ha egy H2 alatt hat H3 van, egy másik alatt egy sem, akkor a lap egyensúlytalan: az egyik szakasz valójában önálló lap lenne, a másik pedig egy bekezdés.

Mennyi címsor kell, és milyen mélyen

Erre nincs általános szám, de van két gyakorlati korlát, ami a legtöbb lapon használható. Az egyik lentről: ha egy szakasz több ezer karakter hosszú címsor nélkül, akkor ott hiányzik a belépési pont, mert az olvasó nem tud benne tájékozódni. A másik felülről: ha minden két bekezdés új címsort kap, akkor a vázlat annyira felaprózódik, hogy már nem szerkezet, csak felsorolás.

A mélységre szintén van egy egyszerű határ. A H4-nél mélyebb szint a gyakorlatban ritkán indokolt egy szöveges lapon, és ha szükség van rá, az jellemzően azt jelzi, hogy a lap túl sok dolgot próbál egyszerre tárgyalni. Ilyenkor nem ötödik szintre van szükség, hanem a lap kettéválasztására.

Egy hasznos próba a mélységre: ha egy H4 tartalmát önállóan felolvasva nem derül ki, mihez tartozik, akkor túl mélyen van. A hierarchia akkor működik, ha minden szint önmagában is elhelyezhető, nem csak a fölötte lévő szintekkel együtt olvasva.

Hogyan működik?

A címsorszerkezet három különböző dologra hat, és ezek közül csak az egyikről szoktak beszélni.

Az első a keresőnek adott szerkezeti jel. A címsorokból a kereső megérti, hogy a lap milyen részkérdéseket tárgyal, és ez segít abban, hogy a lap szűkebb keresésekre is megjelenjen, nem csak a fő témájára. Ez a hatás valós, de nem nagy: a címsor nem emel olyan témába, amiről nincs tartalom alatta.

A második az olvasó tájékozódása, és ez a nagyobb hatás. Aki a lapra érkezik, nem elölről olvas, hanem végigfut a címsorokon, és megkeresi a saját kérdését. Ha nem találja, továbbmegy, akkor is, ha a válasz ott van egy bekezdés közepén. A címsor tehát nem összefoglal, hanem megtalálhatóvá tesz.

A harmadik a hozzáférhetőség. A felolvasó programok a címsorok szerint engedik a lapon való ugrálást, tehát a helyes szerkezet nem kényelmi kérdés, hanem azt dönti el, használható-e a lap egyáltalán. Ez önmagában is indokolja a rendet, minden keresőoptimalizálási megfontolás nélkül.

A munkamenet öt lépés, és a sorrend fordítva van, mint ahogy a legtöbb szöveg készül.

A vázlat megírása a szöveg előtt. Csak címsorok, szintekkel. Ez tíz perc, és eldönti a lap szerkezetét.
A vázlat olvashatósági próbája. Elolvasod a listát, és megnézed, érthető-e magától. Ha nem, itt javítod, nem a szöveg megírása után.
Az egyensúly ellenőrzése. Nincs olyan szakasz, ami aránytalanul nagy vagy üres. Ha van, a lap felosztása változik.
A szöveg megírása a vázlat szerint. Minden címsor alá tartalom kerül, és nem kerül be olyan rész, amihez nincs címsor.
Utólagos ellenőrzés. Nincs szintkihagyás, nincs kiemelésre használt címsor, és minden vizuális cím valódi címsor is.

Miért fordított a szokásos sorrend

A legtöbb szöveg úgy készül, hogy megírják, aztán utólag tagolják: ahol új gondolat kezdődik, oda kerül egy alcím. Ez működik, de két hibát termel rendszeresen.

Az egyik, hogy a tagolás a szöveg ritmusát követi, nem a témát, tehát a címsorok nem adnak vázlatot, csak szüneteket. A másik, hogy a hiányzó szakaszok nem derülnek ki, hiszen az utólagos tagolás csak azt tudja megjelölni, ami már megíródott.

A vázlat előre megírása azért éri meg, mert a szerkezeti hibák javítása ilyenkor néhány sor átrendezése, utólag viszont szövegírás. Ez a legnagyobb megtérülésű szokásváltás ebben a témakörben, és semmilyen eszközt nem igényel.

Fő módszerek

Négy eljárás van, és ezek nem alternatívák: az első a tervezés, a második és harmadik az ellenőrzés, a negyedik pedig a címsorok szövegének megfogalmazása.

1. Vázlat először

A lap címsorait a szöveg előtt írod meg, szintekkel, és csak akkor kezdesz írni, amikor a vázlat elfogadható. Ez a módszer önmagában több hibát előz meg, mint az összes utólagos ellenőrzés együtt, mert a szerkezeti döntéseket a legolcsóbb ponton hozza meg.

2. A vázlat kimásolása és elolvasása

Kész lapon kimásolod az összes címsort egymás alá, a szintjelzéssel. Ha a lista magától érthető, a szerkezet jó. Ha zavaros, akkor a lap is zavaros, csak a szövegben ez kevésbé látszik, mert a bekezdések elfedik.

3. Szintkihagyás és hamis címsorok keresése

Gépiesen átnézed a lapot: követik-e egymást a szintek kihagyás nélkül, és van-e olyan címsor, ami alatt nincs tartalom, csak egy mondat kiemelése. A másik irány is ellenőrzésre szorul: van-e nagy betűs, címnek látszó szöveg, ami nem címsor.

4. A címsor szövegének megfogalmazása

A címsor nem címke, hanem megtalálhatósági eszköz, tehát abban a nyelven kell megfogalmazni, ahogy az olvasó a kérdését felteszi. A rövid, egy szavas címkék, mint a bevezetés vagy az összegzés, semmit nem mondanak. Egy címsor, ami megnevezi a kérdést, amire alatta válasz van, sokkal hasznosabb, és a keresőnek is többet ad.

A négy módszer összevetése

Módszer	Mikor végezd	Munka	Mit előz meg
Vázlat először	Megírás előtt	Tíz perc	Szerkezeti hibákat
Vázlat elolvasása	Megírás után	Két perc	Zavaros felépítést
Szintek ellenőrzése	Megírás után	Gépies	Rejtett hibákat
Címsorszöveg javítása	Bármikor	Percek	Megtalálhatatlanságot

Döntési szabály

Egy lap szerkezete akkor jó, ha a címsorait egymás alá írva egy ember, aki nem ismeri a lapot, meg tudja mondani, miről szól és milyen kérdésekre válaszol. Ha ez nem teljesül, ne a szöveget javítsd, hanem a vázlatot. És ha a vázlatban két olyan szakaszcsoport van, ami nem tartozik egymáshoz, akkor nem szerkezeti hiba van, hanem a lap két lap.

Kidolgozott példa

Egy hosszú útmutató lap forgalmat kap a fő témájára, de a szűkebb kérdésekre nem jelenik meg, pedig a válaszok benne vannak a szövegben. A vázlat kimásolása után látszik, mi a hiba.

A lapon mindössze három H2 van, mindegyik egy szavas címke, és alattuk nincs H3. A tartalom így három hosszú tömbben áll, és a benne lévő tucatnyi részkérdésnek nincs saját címsora. A szűk keresésekre ezért nincs mit megtalálni.

A javítás nem új szöveg írása, hanem a meglévő felbontása. A három tömb bekezdésenként átolvasva tizenegy részkérdésre esik szét, és mindegyik kap egy H3-at, ami megnevezi a kérdést. A három H2 címkéje beszédesebb megfogalmazásra változik.

A tanulság a ráfordításban van. A javítás egyetlen új bekezdést sem igényelt: ugyanaz a szöveg, tizenegy címsorral megtoldva. Ez a heading munka jellemző haszna, és ezért érdemes régi, hosszú lapokon elsőként ezt elvégezni, mielőtt bárki új tartalmat ír.

Gyakori hibák

A címsorhibák többsége nem látszik a lapon, mert a betűméret rendben van, és csak a szerkezet hibás. Hét eset ismétlődik.

Utólagos tagolás. A szöveg megírása után kerülnek be a címsorok, ott, ahol szünet kellett. Így a címsorok nem adnak vázlatot, és a hiányzó szakaszok sem derülnek ki.
Egy szavas címkék. Bevezetés, részletek, összegzés. Ezek semmit nem mondanak arról, mi van alattuk, tehát az olvasó nem tud köztük választani.
Címsorok nélküli hosszú tömbök. A tartalom megvan, de nincs hozzá belépési pont. A szűk kérdésekre ezért nem jelenik meg a lap, és az olvasó sem találja meg a saját kérdését.
Kiemelésre használt címsor. Egy hangsúlyos mondat kap H3-at, mert nagyobb betű kellett. Így a vázlatba bekerül valami, ami nem szakasz.
Vizuális cím címsorszint nélkül. Nagy betűvel szedett cím, ami a szerkezetben nem létezik. A kereső és a felolvasó nem tud róla, az olvasó viszont címnek látja.
Szintkihagyás. H1 után rögtön H3, vagy H2 után H4. A hierarchia így nem olvasható, és a felolvasóval tájékozódó olvasó elveszti a fonalat.
Egyensúlytalan szerkezet. Egy H2 alatt hat H3, a másik alatt egy sem. Ez jellemzően azt jelzi, hogy a lap felosztása nem jó, nem azt, hogy több címsor kell.

Gyakori tévhit

A leggyakoribb tévhit az, hogy a címsorokba bele kell tenni a célzott kifejezéseket, minél többször. A címsor nem kulcsszóhely, hanem tájékozódási pont. Ha a címsor megnevezi azt a kérdést, amire alatta válasz van, akkor a témához tartozó szavak természetes módon benne lesznek. A kifejezésekkel telített címsor viszont olvashatatlan, tehát épp az egyetlen igazi feladatát nem teljesíti: nem segít megtalálni semmit.

Ellenpélda

Van egy eset, amikor helyes egészen rövid, akár egy szavas címsorokat használni: amikor a lap egy ismert, kötött felépítést követ, amit az olvasó előre ismer. Szabályzatnál, jogi szövegnél, műszaki leírásnál a rögzült szakaszmegnevezés hasznosabb, mint egy beszédes változat, mert az olvasó pontosan azt a szót keresi. A szabály tehát nem az, hogy a rövid címsor tilos, hanem hogy a címsor legyen felismerhető annak, aki keres.

Mérés

A címsorszerkezetnek, hasonlóan a H1-hez, nincs közvetlen teljesítménymutatója. Ami mérhető, az kétféle: az állapot, gépiesen, és a szerkezeti javítás közvetett hatása, ami viszont csak akkor látszik, ha sok lapon egyszerre történik.

Van azonban egy mutató, ami itt szokatlanul jól használható: a lapra érkező, egymástól különböző keresések száma. Ha egy hosszú lapot felbontasz címsorokkal, akkor a szűkebb kérdésekre is megjelenhet, tehát nem a fő keresésén javul, hanem a keresések darabszáma nő. Ez a szám a keresőkonzolban közvetlenül látszik, és a felbontás előtti és utáni időszak összevethető.

Mit mérj	Hol nézd	Mikor
Különböző keresések száma a lapon	Keresőkonzol, lap szerint	Felbontás előtt és 8 héttel utána
Szintkihagyások száma	Gépies átnézés	Fél évente
Címsor nélküli hosszú szakaszok	Gépies, karakterszám címsorok között	Fél évente
Vázlat olvashatósága	Kézi próba a fő lapokon	Megírás után
Egy szavas címsorok száma	Gépies átnézés	Fél évente

Mit ne mérj a címsorokon

Két szám van, ami ebben a témakörben rendszeresen rossz döntésre vezet. Az első a címsorok darabszáma önmagában. Ez a legkönnyebben növelhető szám az egész on-page munkában, és semmit nem mond arról, hogy a vázlat érthető lett-e. Egy lap húsz rossz címsorral rosszabb, mint hattal, ami jó.

A második a célzott kifejezés előfordulása a címsorokban. Ez a szám azért csábító, mert gépiesen mérhető, viszont a javítása közvetlenül rontja a címsorok olvashatóságát, tehát a mérés maga viszi rossz irányba a munkát. Ha egy mutató javítása a lap használhatóságát rontja, akkor nem azt a mutatót kell javítani.

Ami helyette mérhető, az kétféle: az állapot gépiesen, és a lapra érkező különböző keresések száma. Az első azt mondja meg, van-e nyilvánvaló hiba, a második azt, hogy a felbontás hozott-e új belépési pontokat. Egyik sem az, amit egy címsor átírása után másnap meg lehet nézni, és ez rendben van: a szerkezeti munka hatása hetekben mérődik.

Ellenőrzőlista egy lap szerkezetéhez

A címsorokat egymás alá írva érthető, miről szól a lap?
Minden címsor egy szakaszt jelöl, nem egy mondat kiemelését?
Minden nagy betűs, címnek látszó szöveg valódi címsor is?
A szintek kihagyás nélkül következnek?
Nincs olyan szakasz, ami több ezer karakter hosszú címsor nélkül?
A H2-k alatti H3-ak száma nagyjából kiegyensúlyozott?
A címsorok megnevezik a kérdést, amire alattuk válasz van?
Van olyan szakaszcsoport, ami nem tartozik ide, tehát külön lap lenne?

Határeset a mérésben

Előfordul, hogy egy lap felbontása után a különböző keresések száma nő, a teljes forgalom viszont nem. Ez nem eredménytelenség: azt jelenti, hogy a lap több kérdésre megjelenik, de ezek a kérdések ritkák, tehát kevés kattintást adnak egyenként. Hosszabb távon ez a jobb helyzet, mert a téma szélesebb lefedése hitelesíti a lapot, és a ritka keresések együtt nőnek. A helyes lépés ilyenkor nem a felbontás visszavonása, hanem a leggyakoribb új kérdések kibontása önálló lappá, ha megérdemlik.